Valahogy én is így indultam neki a fogyókúrának, csak sajnos nekem nincs párom. Bízom benne, hogy nagyobb önbizalommal rátalálok majd. Főleg, ha a következő hónap is újabb minuszokat

eredményez!

"Arra gondoltam megosztom veletek mi is történt velem a nyár végén, sokadik fogyókúrám első napján. Az étkezőnk nagy asztalán már megterítettem a reggelihez, páromnak a „szokásos adagját”, nekem pedig citromos vizet és 4 db korpakekszet. No meg az elmaradhatatlan kávémat. Fújj! Tej és cukor nélkül.

Gondoltam feldobom ezt a napot és visszaidézem a tavalyi nyár emlékeit. Elővettem szép, divatos, háromnegyedes, hófehér nadrágomat, amiben a tavalyi nyaralás alatt pompáztam a párom mellett.

Húzom, rángatom becses ruhadarabomat és képzeljétek el a gomb és gomblyuk között kb. tíz centiméter szünet tátongott. Hanyat feküdtem az ágyon és áthidalva ezt a probémát – mivel sztreccs anyagról lévén szó -, behúztam, amit lehetetett és szuszogva ugyan, kisebb harcok árán a cipzárt is fel tudtam húzni. Igen ám: de, hogy is ülök fel? Mert, mint a cövek feküdtem az ágyon.

Kitaláltam: hasra fordultam és óvatosan leszuszakoltam magam  és nem kis erőfeszítéssel felálltam. Hosszú blúzommal  egész csinosnak éreztem magam. Valahogy úgy „összefogott” a nadrágom, mintha még karcsú is lennék!

-         No, - gondoltam kilibbenek az étkezőbe, ahol életem párja „tűkön ülve” várt már.

Előtte: disznósajt, paradicsom, friss ropogós fehér kenyér, sajt. Előttem pedig a fennt leírtak.

Ő vidáman dudorászott, én pedig tudván, hogy egy hős vagyok: széles mosollyal ledobtam magam a székre.

Bár ne tettem volna! Mintha több hely lenne a nadrágban, aztán hallottam is, hogy recccccs!

Elsötétedett szemem előtt a világ, és rögtön tudtam mi is történhetett középtályon.

Felálltam és megszemléltem közelebbről.

Hát igen!!!

A cipzár nem bírta ellátni feladatát és orvul cserben hagyott a gaz,  elszakadt. A pöcök pedig fennt maradt a gomb alatt. A keletkezet nyíláson pedig kibújt, mit kibújt, kitüremkedett egy lufiméretű hasika. Természetesen azonnal munkának láttam és igyekeztem visszahúzni azt, ami elkódorgott, de pár perc után feladtam.

Rápillantottam az asztalfőn helyetfoglaló családfőre és megkértem segítsen ki bajomból.

Közben a disznósajt mellé szalonna is került és férjecském kelletlenül rájuk sandított. Valami olyasféle tekintettel nézett rájuk, ahogy Rómeó nézhetett Júliájára. Persze becsületére váljon, olyat tett, amit már régen láttam, bár mi tagadás 21 éves házasok vagyunk. Mondjuk attól még…… No mindegy!  Sajnálom, hogy nem vettük videóra.

Letérdelt elém – oh, mint hajdanán - , de most nem szerelmet vallott, hanem következetes hadvezérként megkukkolta a harcteret. Először ésszel próbálkozott. Tervezett, körbenézett, forgatott. Majd óvatosan megpiszkálta, mozgatni próbálta, de nem történt semmi. Ekkor erőt gyűjtött és nagy szuszogások, nyögések közepette ráncigálás következett, de a piszok áruló meg sem mozdult.

Szegénykém időnként szerelmes pillantásokat vetett lakomájára, amihez még hozzá sem nyúlt.

Én pedig türelmetlenül noszogattam.

-         Jajj! Édesem! Siessél már!  Át kell öltöznöm, meg kell reggeliznem, a kávém ki fog hűlni és el fogok késni!.

Persze az ő kincseiről holmi disznósajtokról szót sem ejtettem és arról sem, hogy miért is akartam én egy számmal kisebb gatyóba bújtatni hableány testemet.

Hogy mi is volt az ami kardfogú tigrissé változtatta az én „szelíd” páromat? Az éhség-e vagy az én kérelmem, végül is nem számít. Ő döntött és végső csapást mért a szemtelen, cserbenhagyóra és dobpergés, harsonaszó nélkül csatába indult. Hatalmas mozdulattal rántott egy nagyot, aminek következtében én kiszabadultam fogságomból, ő pedig mint egy igazi hadvezér felmutatta a zsákmányt a kezében: a bűnöst, a pöcköt.

Egyszóval: nadrágnak annyi! Ment a varrónőhöz, én pedig ráálltam a mérlegre, hogy megnézzem egy év alatt mennyit is gyarapodtam!